Hankiss Attila
Debrecenben született 1964.03. 10-én, később családjával Győrbe, majd Szombathelyre költözött. Ott érettségizett 1982-ben német tagozaton a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban. A Győri KTMF hídépítői szakán kezdte főiskolai tanulmányait 1982-ben, majd 1983-ban átjelentkezett a Vendéglátóipari Főiskola Idegenforgalmi szakára. 1986-ban államvizsgázott. Októbertől decemberig AISEC gyakorlaton vett részt Düsseldorfban ( Stadt Sparkasse).1987-1989-ig A TAVERNA Rt. -nél értékesítési üzletkötőként dolgozott német és osztrák idegenforgalmi piacterületen.
Merész, vállalkozó szellemiségének köszönhetően több cég megalapítása fűződik nevéhez: Dunabureau Kft. 1990-1992, Erbrich , később Hankiss Kft, valamint Pedit Ipari Kft 1992-1998 , Kő kft 1998-1999, és végül 1999-ben fő életműve az Axio Kft. Kockázati tőkebevonással kifejlesztette a céges stratégiát, 2000-ben létrehozta az axioart.com művészeti és antik piac élő online aukciós közvetítését. 2002-ben kifejlesztette az online bevásárlóközpont koncepcióját az Axelero Rt-vel együttműködve, nagyra becsült üzlettársával, barátjával felépítette az origo bevásárlóközpontot, megszervezte az értékesítési csapatot, szerződést kötött az első 50 bérlővel és eladta az Axelero Rt-nek 2003-ban.
Az Axelero Rt-nél (most már T-ONLINE Zrt.) tanácsadói állást kapott, hogy támogassa a piac integrálását az Axelero termék portfóliójába, és az origo nem hirdetési bevételeiért lett felelős. 2004. decemberétől a Marketline vezető projektmenedzserévé nevezték ki. Nevét fémjelzik többek között a Mindentudás Egyeteme portál kialakítása, a B.A.T. Hungary integrált beszerzési és a Microsoft CRM rendszer bevezetése, a MOB portál megújítása, a Jövő Háza projekt menedzselése, valamint számos – például az Erste Bank portál, a XI. kerületi Önkormányzat – pályázat előkészítése.
Munkájában lelkiismeretes, pontos, megbízható volt, igazi csapatjátékos, aki örömmel és lelkesen felelt meg az új kihívásoknak, maximális erőbedobást várt el munkatársaitól , mint ahogy magától is, és sűrű elfoglaltsága ellenére is mindig segítőkészen állt kollégáihoz.
Hatalmas tudásvággyal szüntelenül képezte magát- (több nyelven beszélt, Személyiségfejlesztő tréningeken – Enüd McGiffert, WEBSTER University – Nemzetközi Management kurzosokon, SZÁMALK Open Business School- MBA képzésen vett részt-(már csak fél év lett volna a diploma megszerzéséig.)
Sietett élni, szerette és tudta élvezni az életet. Szakmai és magánéletében is törekedett a tökéletességre és teljességre. Semmit nem halogatott. Bár mindig megtervezte a jövőt, újabb és újabb célokat tűzött ki, de értékelte a jelent, és ezt kifejezésre is juttatta.
Optimista, ötletgazdag, vidám, új gondolatokra mindig nyitott, konvencióktól mentes, de szilárd erkölcsi értékrenddel bíró, színes egyéniség volt, aki a másik ember véleményének, másságának tiszteletben tartása mellett szállt síkra, és határozottan ellenzett mindenfajta faji, vallási, stb. megkülönböztetést, vagy kirekesztést.
Racionális gondolkodásmódja mellett rendkívül érzelemgazdag, „cizellált ” lelkivilágú ember volt, fogékony a szenvedésre, aminek enyhítésére tenni is akart. Többször hívott meg családjával intézetben nevelkedő gyerekeket, hogy néhány napot velük töltsenek, együtt kiránduljanak, vagy Újév napján többször osztott ételt és ruhaneműt hajléktalanoknak két nagyobb lányával.
Nagyon szerette a zenét, komolyat, könnyűt, zongorázgatott is saját örömére. Rengeteget olvasott, főleg filozófiai, ezoterikus és személyiségfejlesztő műveket, érdeklődött a keleti kultúrák, vallások iránt. A képzőművészetek (pl. magyar kortársfestészet) nagy kedvelője volt.
Szerette a természetességet és a természetet, igényes volt sajátmagára és környezetére, lelkes környezetvédő volt.
Nagy hangsúlyt fektetett az egészséges életmódra, rendszeresen futott, „futócimborájával” készült a szeptemberi fél maratonra Lisszabonba. Nyaranta néhány barátjával, és legidősebb lányával részt vett a Balaton átúszáson – idén is beírta magának -de már nem úszta meg.
Rendkívül fontosnak tartotta a rendszert, szervezettséget, tervezhetőséget az élet minden területén. Életének főbb eseményeit , céljait minden évben leírta. Őszintén, világosan, lényegre törően beszélt, mindig bátran, nyers őszinteséggel merte kinyilvánítani határozott elképzeléseit. Jól kezelte a konfliktushelyzeteket, nem szégyellte beismerni, ha tévedett, vállalta a kritikát, akár a gyerekeitől is, akikkel egyenrangú partnerként viselkedett.
Nagy gondot fordított a szeretett gyerekek (Laura, – 1991, Blanka – 1993, Flóra – 2000, Angéla- 2005) helyes nevelésére, fizikai, szellemi fejlődésükre, szabályok kialakítására a családon belül is. (Napi teendők excel táblán kinyomtatva a hűtőszekrényen, polcok feliratozva).Az esti tartalmas, meghitt családi beszélgetésekkor elhangzott kreatív, humoros, és építő gondolatai örök útravalót, erőt adnak lányainak.
Feleségével, „Andikával” 16 év hűséges, mély, egymást támogató, szerelmi, baráti kapcsolatban élt, ami az évek múlásával nemhogy megkopott volna, hanem egymás iránt még elfogadóbbá, még szeretetteljesebbé vált. Nem mulasztotta el ki is mondani, hogy ez milyen ritkaság ennyi év után, és hogy ő milyen boldog ezért.
Szüleivel (János, Enikő), testvéreivel (János, László), tágabb rokonságával, feleségének nagy családjával is harmonikus viszony kialakítására törekedett, büszke volt nagy tudású elődeire, hozzátartozóira, élvezte a családi ünnepeket (pl. Karácsony), közös utazásokat, kirándulásokat (pl. sógorával és annak szintén négy lányával).
Nagyon fontos szerepet játszottak életében a „választott kapcsolatok”, a barátok, amikor csak tudott, szakított időt, hogy találkozhasson velük.
Szeretett utazni, más kultúrákat megismerni, főleg a szokványostól eltérő utazásokat kedvelte: pl. Új Mexico, India, Canada, USA, két nagyobb lányával Görögország,(a nevezetességekre a lányok előzetesen felkészültek kiselőadással Attila indítványára) Oroszország (Moszkva), szibériai szán és kalandtúra, hogy izgalmas, nem mindennapi élményeket gyűjtsenek.
A tavalyi nehéz év (munka, MBA, teljes lakás átalakítás menedzselése, Angéla születése) után idén nyárra több utazást is szervezett: Törökország az egész családdal és baráti társasággal, Moszkva Andival kettesben -( már megvette a jegyeket egy balett előadásra), Prága Andival, a két nagy lánnyal és legjobb barátjának családjával.
Júniusban a törökországi utazás volt az első – és az utolsó útja.
Mennyire örült a véletlenül kapott elnöki lakosztálynak, élvezte a csodálatos kilátást a teraszról, benevezett katamarán kurzusra, biciklit kölcsönzött, hogy bejárja a közeli falut, búvártanfolyamra akarta beíratni a lányait, humorizált a különböző kis betegségek miatt, fülgyulladás, kiütések …na majd otthon elmeséli, hogy kórházban is volt és térdvédőt kapott. Érdeklődött, milyen fakultatív kirándulások vannak, hogy ne csak ezt a csodás ” alles inklusive” mű világot lássa a család, hanem a valóságot is.
Június 25-én a családi, baráti kirándulás második úti célja a Manavgat-i vízesés volt. Érkezés után alig néhány perc telt el, amikor egy robbanás őrült ereje törte meg a csendet. Ő rossz helyen volt, rossz időben…
Egyszer kinyomtatott egy Radnóti verset feleségének:
„Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.”
Így történt.
„TERVEIM AZ ÉVTIZEDEIMMEL
0-10 évem
- megismerés
10-es évek
- tanulás
20-as évek
- az eddigi legfontosabb időszak
- önbizalom
- függetlenség
- szerelem
- házasság
- pályaválasztás
- cégek alapítása
30-as évek
- stabilizáció anyagilag
- személyiségfejlődésem tudatosulása
- lelki béke megtalálása
- cégek stabilizálása
- életmódváltozás
- személyes célok elérése
- gyerekek iskolája
- rendszeres utazás a gyerekekkel
40-es évek
- egy új kihívás – új vállalkozás, v. gyerek örökbefogadás
- egy nagy üzlet – nagy anyagi siker
- gyerekek felsőoktatása külföldön
- rendszeres utazás a gyerekekkel
50-es évek
- rászorultak segítése valamilyen rendszer kidolgozása, felépítése erre
60-as évek
- zene
- unokák, gyerekek átsegítése az ismert kezdeti nehézségeken
70-es évek
- utazás
80-as évek
- olvasás, filozofálás
90-100
- meditálás, szintetizálás, konzekvenciák levonása, felkészülés a halálra”